Connect with us

Potencia

Kegel gyakorlatok

Nincs új a nap alatt! Arnold Kegel 1952-ben publikált tanulmányában ismerteti, hogy milyen szoros kapcsolatban áll a pubococcygeus (továbbiakban PC) izomzat megfelelő karban tartása a női szexualitással. Az általa leírt gyakorlatokat a Távol-keleten már évszázadok óta gyakorolják a nők, hogy párjuknak minél teljesebb szexuális élményt nyújthassanak. A gésák már egészen korán elkezdenek tudatosan foglalkozni a PC izmaikkal, és azok megerősítésével, nem véletlenül olyan keresett a társaságuk a férfiak körében.
A PC izmok a medencefenékben találhatóak, a női test esetében ezek felelnek a hasüregi szervek felfüggesztéséért, valamint ezek tartják a hüvelyt, húgycsövet és a méhet is. Férfiak esetében a Kegel izmok a hasüregi szervek mellett a prosztatát is körül veszik. Ezért számukra is fontos ezen izmok megerősítése.
A Kegel gyakorlatoknak köszönhetően hölgyek esetében csökkenhet az idős kori inkontinencia kialakulásának esélye, könnyebbé válik a szülés és lerövidül az azt követő regenerációs idő. A kedvező élettani hatások mellett az izomzat megerősödése kedvezően hat a szexualitásra is, fokozza az öröm érzetet. A hüvelyi orgazmusról és a G pont ingerlésével átélt gyönyörökről ódákat zengenek, holott a nők többsége nem képes az ilyen módon való kielégülésre. A hüvelyi orgazmus tanulható, a Kegel gyakorlatok elsajátításával nagy esély van rá, hogy idővel kialakul ez a képesség.
A férfiak számára is hasznos lehet a gyakorlatok elsajátítása, hiszen a prosztata problémák, vizelet visszatartási nehézségek őket is utolérhetik. Azzal hogy megismerik PC izmaikat, és tudatosan kezdik el használni azokat, a szexualitás terén is új távlatokat ismerhetnek meg. A gyakorlat része a teljes erekcióban lévő pénisz mozgatása, mely gyakorlat elsajátítása extra örömökhöz juttathatja a partnert. Az izmok mozgatásával javul a szövetek vérellátása, a lerakódott méreganyagok felszabadulnak és kiürülnek a kismedencéből. Salakanyagok nélkül a vér szabadon képes áramlani, biztosítva a nemi szervek megfelelő vérellátását. Ezáltal a pénisz gyorsabban reagál az ingerekre és az erekció is könnyebben alakul ki, illetve hosszabb ideig fenntartható. Egyesek a később bekövetkező magömlést is a torna jótékony hatásának tartják, erre azonban nincsen bizonyíték.
Ahhoz, hogy elkezdjük a gyakorlatokat, meg kell tudnunk, meg kell éreznünk, hogy pontosan mely izmokról van szó. Ezt vizelés közben tudjuk legkönnyebben megfigyelni, úgy hogy megpróbáljuk visszatartani a vizeletet, majd újra „engedjük folyni a csapot”, ezt többször is megismételhetjük. A gyakorlás előrehaladtával egy vizelet ürítés alatt 4-5-ször is összeszoríthatjuk PC izmainkat és a szorítás 10-12 másodpercig is képesek leszünk fenntartani.
Az izmok összeszorítását bármilyen testhelyzetben el tudjuk végezni, de a kezdőknek a háton fekve történő gyakorlást javasolják. Feküdjünk kényelmes hanyatt, felhúzott térdekkel enyhén nyitott lábbal. Szorítsuk össze Kegel izmainkat 4-5 másodpercre, majd engedjük el. Ismételjük meg az összehúzást legalább 4-5 alkalommal. Ezt a gyakorlatot, ha van rá lehetőségünk napjában többször is elvégezhetjük, fokozatosan emelve az összeszorítás idejét. Nők esetében az újjak segítségével ellenőrizhető, hogy a megfelelő izmok mozognak-e. Elegendő gyakorlással elérhető, hogy a hüvely izmait külön-külön mozgatni tudjuk, szívó, toló vagy akár hullámzó mozgást előidézve. A férfiak akkor végzik jól a gyakorlatot, ha mozgatás során a hímvessző enyhén visszahúzódik.
Ha már rutinszerűen végezzük a gyakorlatokat vizelés közben vagy hanyatt fekve, akkor kiterjeszthetjük a gyakorlást a hétköznapi tevékenységeinkre is. A hölgyek bizonyára tudják, hogy a farizmok összehúzása és elengedése milyen hatékony ás bárhol elvégezhető gyakorlat. A Kegel izmok mozgatása is ilyen egyszerűen megoldható sétálás, sorban állás vagy utazás közben.
A gyakorlatok nem hoznak egyik napról a másikra látványos javulást a szexuális életünkben, idővel azonban kifizetődik a gyakorlás és extra élményekben lehet részünk, nem beszélve a torna egészségre gyakorolt jótékony hatásáról.

Continue Reading
Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Potencia

Zöldségekkel és gyümölcsökkel a merevedési zavarok ellen

A pénisz merevségét a barlangos testekbe áramló vér biztosítja. Ebből az következik, hogy ami segít megőrizni az érrendszer egészségét, az segít megőrizni a kőkemény erekciót.

Bár eltérő genetikai adottságokkal rendelkezünk, megfelelő étrenddel és mozgásban gazdag életmóddal sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért. Magyarországon a vezető halálok a szív-és érrendszer megbetegedése, ez felelős a halálesetek több, mint feléért. Ez ijesztő adat, szívünk egészségét és az egészséges életmódot mégsem vesszük eléggé komolyan.

Az egészség kulcsa a táplálkozásban rejlik, nem véletlenül mondják, hogy együnk sok gyümölcsöt és zöldséget. Ezek, amellett, hogy remek vitamin és ásványi anyag források flavonidokat is tartalmaznak. A flavonidok az élelmiszerek olyan komponensei amelyekből a szervezet nem képes ugyan energiát nyerni, mégis rendkívül fontosak. A korai kutatók még vitaminként azonosították őket, ez az elmélet azonban mára megdőlt. A mostani kutatásokban elsősorban a flavonidok antioxidáns és egészségmegőrző hatásait vizsgálják. Nagy szerepük van ugyanis az érrendszer egészségének megőrzésében, mivel csökkentik a hajszálerek törékenységét. Egy 25 évet felölelő finn tanulmány kimutatta, hogy azok, akik kellő mennyiségű flavonidokat juttatnak a szervezetükbe, 50%-al kevesebb eséllyel halnak meg valamilyen szív és érrendszeri megbetegedésbe, vagy annak szövődményébe.

A flavonidok tehát segítenek megőrizni az érrendszer egészségét, emellett antioxidáns hatásuk is van. Antibakteriális hatásúak és javítják az allergén tüneteket.

Ha szeretnénk tenni valamit érrendszerünk és egyúttal péniszünk egészségéért, akkor az alábbi zöldségekből fogyasszunk minél többet: brokkoli, karalábé, fehérkáposzta, vöröshagyma, lilahagyma, paprika, fodros saláta, spenót, zellerzöld, zeller gyökér, fehérrépa, torma. A magas flavonid tartalmú gyümölcsök pedig a következők: alma, körte, görögdinnye, sárgadinnye, szilva, sárgabarack, meggy, szeder, eper, dió, kivi, banán.

 

Continue Reading

Potencia

 A merevedési zavar, mint tünet

A szexuális teljesítőképesség és a minőségi együttlét biztosítása minden férfi számára alapvető fontossággal bír. A potencia elvesztése vagy zavara alapjaiban ássa alá a férfiak önbecsülését, ami hosszabb távon önértékelési zavarokhoz, frusztrációhoz és szorongáshoz vezethet. A legtöbben kudarcként élik meg a merevedési zavarokat akkor is, ha azok csak ritkán fordulnak elő. Ilyenkor még nem kell a legrosszabbra gondolni. Az alkalmi potencia zavarok oka a legtöbb esetben a fáradtság vagy a stressz. Mindenki életében adódnak olyan szakaszok, amelyek jobban igénybe veszik az idegrendszert, ennek egyik lehetséges következménye a merevedési zavar. Ekkor, ha megszűnik a kiváltó ok, megszűnik a potencia zavar is.

Vannak azonban olyan esetek, amikor a merevedési zavar nem valami lelki diszfunkció eredménye, hanem egy fizikai megbetegedés egyik tünete. Amennyiben a potencia probléma tartósan jelentkezik, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni. Sajnos a férfiakban még mindig igen erős az ezzel kapcsolatos szégyenérzet, és inkább megpróbálják maguk orvosolni a problémát, vagy egyszerűen csak várják, hogy valami csoda folytán visszanyerjék a teljesítőképességüket. Ez a hozzáállás nem vezet eredményre, és ennek köszönhetően rejtve maradhatnak az olyan problémák, mint a cukorbetegség, szív és érrendszeri megbetegedések, vagy anyagcserezavaroknak.

A kismedence érhálózata gondoskodik a péniszben lévő barlangos testek vérellátásáról is. Amennyiben ezek a testek nem telnek meg vérrel, úgy nem valósul meg az erekció. Ezt okozhatja egy a kismedencében lévő gyulladás is. Ez lehet akár felfázás vagy valamilyen húgyúti fertőzés. Ezek a megbetegedések a vizeletből könnyedén kimutathatóak, így nincs szükség egyéb kellemetlen vagy fájdalmas vizsgálatokra. Szintén a kismedencében található a prosztata is, amelynek elváltozása szintén oka lehet a vérbőség elmaradásának.

A merevedési zavar egyik gyakori tünete a cukorbetegségnek, akár az egyetlen tünete a kezdeti szakaszban. Nem ritka, hogy a potenciaproblémával orvoshoz forduló férfiaknál cukorbetegséget állapítanak meg úgy, hogy más ráutaló tünet nem jelentkezett. A kezeletlen cukorbetegség súlyos szövődményekkel járhat, látáscsökkenéssel, sőt a végtagok elvesztésével is. Éppen ezért, ha fennáll a lehetősége, hogy diagnosztizálatlan diabétesz áll a merevedési zavar hátterében érdemes minél előbb orvoshoz fordulni, ugyanis a betegség bár nem gyógyítható, gyógyszeres kezeléssel jól karban tartható, és gyakorlatilag tünetmentessé tehető.

Azok a betegségek, amelyek az egész érrendszert károsítják, negatívan hatnak a merevedésre is. A péniszben lévő hajszálerek különösen vékonyak, azért érzékenyebben reagálnak a szív és érrendszer megbetegedéseire. Ezek a vékony erek hamarabb elzáródhatnak, vagy keresztmetszetük annyira leszűkülhet, hogy véráramlás nem lesz elégséges a merevedés kialakulásához. Ez intő jel is lehet, és évekkel megelőzhet egy komolyabb érelzáródást, akár szívinfarktust is. Merevedési zavarral nem szokás ugyan kardiológushoz fordulni, de érdemes fontolóra venni ezt a lehetőséget is.

Ami kedvezőtlenül hat az erekre, az kedvezőtlenül hat a péniszre is, így az is, ha megnövekszik a vér zsírtartalma. A zsír megtapad az erek falán leszűkítve azok keresztmetszetét, így a vér áramoltatásához a szívnek munkára van szüksége, ez pedig megterheli az egész szervezetet. Ahhoz hogy valakinek helytelenül működjön a zsír anyagcseréje nem kell, hogy kövér is legyen. A magas koleszterin szint előfordulhat átlagos testalkatú, sőt vékony embereknél egyaránt. A vér triglicerid szintjének megnövekedése genetikai sajátosság is lehet, nem csak az elhízás következménye.

A fent említett megbetegedések már korai stádiumukban felismerhetők és jól kezelhetők. Érdemes évente rászánni magunkat egy alaposabb kivizsgálásra, vagy legalább egy vérvételre. Ha időben felfedezzük a megbetegedéseket, kezelhetjük őket, még mielőtt kellemetlen tünetként jelentkezne a merevedési zavar.

 

 

 

 

 

Continue Reading

Férfiaknak

Mi okozza a reggeli merevedést?

A férfiak általában elgémberedett izomzattal, homályos látással és álló szerszámmal ébrednek. A reggeli merevedés maximum azokat a kamasz fiúkat hozza zavarba, akik számára még újdonság a testükben lezajló számtalan hormonális változás. Az ágaskodó pénisz az évek során természetes kísérő jelenségévé válik az álmos reggeleknek. Ha nem éri a nemi szervet szexuális inger az erekció magától elmúlik.
A hajnali merevedés kiváltó oka igazából még tisztázatlan, de magyarázatára sok elmélet született. A legtöbben az erotikus álmoknak tulajdonítják a takaró emelgető jelenséget, ők talán nem is járnak messze az igazságtól. Az éjszakai erekciónak valóban köze lehet az álmodáshoz, pontosabban az alvás REM fázisához. Ebben a periodikusan ismétlődő szakaszban megváltozik a test fizikai állapota, többek között gyorsabb lesz a szemmozgás, felpezsdül a vérkeringés, ami által a péniszbe is több vér pumpálódik. Egy este alatt akár 4-5 ilyen szakasz is megismétlődhet, ami ugyan ennyi erekciót okozhat. Ezek többsége persze észrevétlen marad, hiszen a férfiak mindezt átalusszák.
Szintén népszerű elmélet kapcsolatba hozni a reggeli merevedést a vizelettel teli hólyaggal. Reggelre a szervezet kiválasztja a folyadékot és ébredésre stimulálja az agyat, hogy minél hamarabb bekövetkezhessen az ürítés. Az ébresztés folyamatának egy szakasza, hogy a hólyagból vizelet kerül a húgycsőbe, csökkentve az abban keletkezett nyomást. Ez a folyamat szintén fokozhatja a pénisz vérellátottságát, melynek következtében kialakul a merevedés. Ez a feltevés annyiban megkérdőjelezhető, hogy nem magyarázza meg az alvás során bekövetkező többi merevedést, amikor még nincs tele a hólyag.
Találni olyan magyarázatot is, mely szerint a szervezet egy védekező mechanizmusáról van szó, hiszen alvás közben az ember viszonylag védtelen. A szervezet ezért vért pumpál a szervekbe, többek között a nemi szervbe is. Esetleg egy olyan evolúciós folyamatról van szó, amely megvédi a férfiakat, hogy hajnalban leguruljanak az ágyról. Ez persze nem igaz, de jól demonstrálja, hogy mennyiféle magyarázat létezik a jelenségre.
A reggeli erekció tehát teljesen természetes folyamat, amelyet tapasztalva mindenki megnyugodhat, hogy a kismedencéjének érhálózata és véráramlása tökéletesen működik. Ha valakinél merevedési zavarok jelentkeznek érdemes odafigyelni a reggeli és éjszakai (amennyire ez lehetséges) erekcióra, hiszen ennek tartós hiánya valami szervi elváltozásra engedhet következtetni. Ha éjszakánként bekövetkezik a spontán erekció, akkor a merevedési zavarok hátterében pszichés problémák állhatnak. Mindkét esetben számtalan megoldás létezik a probléma kiküszöbölésére, akár életmódváltás, akár gyógyszeres kezelés vagy egyéb vágyfokozó praktikák.

Continue Reading

Trending