Connect with us

Férfiaknak

Mi állhat a korai magömlés hátterében?

„Most fordult elő velem először. Még sosem történt ilyesmi. Tovább szokott tartani…” Ahhoz képest, hogy a korai magömlés soha, senkivel nem fordul elő a nők 99% találkozott már valamelyik kijelentéssel. Bizony, nem lepődnek meg, nem esnek kétségbe, nem fújják fel a dolgot. Sőt, egy egészséges önbizalommal rendelkező nő ilyenkor arra gondol: „Igen, ennyire jó vagyok!”
A korai ejakuláció elsősorban a serdülőkorú fiúk problémája, akik tapasztalatlanságukból kifolyólag nehezebben tudnak önuralmat tanúsítani. A probléma azonban bármely életkorban jelentkezhet, és átlagosan a férfiak 20-30%-át érinti rövidebb vagy hosszabb időszakon keresztül. A valós adatok ennél magasabbak lehetnek, hiszen a korai öröm még mindig tabunak számít, és csak kevesen mernek beszélni róla, vagy mernek segítséget kérni.
A korai kifejezés relatív, a magömlés ahhoz képest lehet korai, hogy partnert sikerült-e eljuttatnunk a csúcsig. Ugyanakkor 10-15 perc után akkor sem beszélhetünk korai megömlésről, ha a partner orgazmusa nem következett be, ilyenkor más áll a kielégületlenség hátterében.
Néhány esetben előfordulhat, hogy a korai megömlés fizikai okokra vezethető vissza, pl.: prosztata-, vagy egyéb más kismedencei gyulladásra. Ilyenkor a betegség kezelése után, megszűnik a probléma. A legtöbb esetben a korai ejakulációnak nem fizikai, hanem lelki okai vannak. Mik állhatnak a háttérben?
Bármi, ami újdonság: Leggyakrabban egy új partner, akinek a teste csupa ismeretlen, felfedezésre váró rejtély. Új helyek, új illatok, egy szexi fehérnemű, vagyis bármi, ami megmozgatja és új tartalommal tölti fel a szexualitást. Egy új partner esetében kellene a legkevésbé aggodalmaskodni, hiszen a nőkben legalább annyi a bizonytalanság. Sokkal jobban érdekli őket, hogy szőrtelen-e a lábuk, vagy elég vékonynak látszanak-e, mint az, hogy meddig tart maga az aktus. Arról nem beszélve, hogy a hölgyek többsége szembesült már ezzel a szituációval, nem fognak sem meglepődni, sem neheztelni a férfira.
Önértékelési zavarok: Hiába támasztják alá a statisztikai adatok egyre-másra a tényt, hogy a nem számít a pénisz mérete, és hogy a nők inkább az átlagos paraméterekkel rendelkező szerszámot kedvelik, a legtöbb férfi mégis elégedetlen a saját adottságaival. Ez az elégedetlenség és a félelem a megszégyenüléstől, okozat korai magömlést, de akár merevedési zavarokat is.
Hatalmi harcok: Gyakori téma, hogy az emancipált nők kasztrálják a férfiakat. A nők dominanciája egyre inkább teret hódít, ezeknek az erős és határozott nőknek pedig egyre nehezebb megfelelni. A megfelelési kényszerből adódó stressz és szorongás, szintén lehet kiváltó ok.
A partner tapasztaltsága: Úgy tűnik az ártatlan, szende lányok ideje végleg leáldozott. A nők ugyan olyan szívesen kísérleteznek különböző partnerekkel, mint a férfiak. Minél szélesebb a paletta, annál frusztráltabb lehet a férfi, hogy ennyi mindenkivel hasonlítják össze, ilyen sok férfinál kell jobbnak lennie.
Bűntudat: A szigorú erkölcsök szerinti neveltetés egyre ritkább, a keresztény kultúrkörben mégis előfordul, hogy valaki komoly szexuális gátlásokkal küzd. Még mindig vannak olyan szigorú családok, ahogy bűnnek számít az önkielégítés, és a házasságon kívüli nemi aktus. Akik ilyen szociális háttérrel rendelkeznek, azok számos természetes vágyat és szenvedélyt valamiféle bűnös dologként élnek meg.
Ezek mellett természetesen egyéb más stresszfaktor is befolyásolhatja a teljesítőképességet. Állhatnak a háttérben családi, vagy munkahelyi problémák. Ezek akár hosszú távon is képesek befolyásolni az ejakulációt. Még akkor is jelentkezhet a szexuális probléma, amikor az alapkonfliktus már megoldódott.
Tudatossággal és önmagunk megismerésével, valamint a szorongást kiváltó okok megszűntetésével a korai magömlés könnyedén orvosolható.

Continue Reading
Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Férfiaknak

A korai magömlés kezelése

Bár kevesen ismerik be, azért sejthető, hogy aki merevedési zavarokkal, vagy korai magömléssel küzd, nincs egyedül a problémájával. Sőt körülbelül százötvenmillió férfitársával osztozik a kellemetlenségekben, akik bevallottan használnak valamiféle serkentőszert teljesítményük fokozása érdekében.

Mindenki teljesebb szexuális életre vágyik és törekszik partnere kielégítésére, ez azonban nem mindig egyszerű. Rohanó, felfokozott életvitelünk káros hatásai a hálószobánkba is beférkőznek, és most nem az alvászavarokra gondolok, bár az is meglehetősen gyakori probléma. A stressz és szorongás sajnos része az életünknek és a minden napjainknak. Az állandó frusztráció egyik tünete lehet a korai magömlés is, amely a férfiak 20-30%-át érinti. Előfordulhat, hogy valamilyen betegség vagy gyulladás áll a probléma hátterében, de a korai ejakuláció általában lelki okokra vezethető vissza. Tehát, ha orvosolni szeretnénk a problémát, először a fejünkben kell rendet tenni.

Korai magömlés során az ejakuláció bekövetkezhet már a behatolás előtt, vagy nem sokkal a behatolás után, még mielőtt a partnert sikerült volna kielégíteni. A magömléshez vezető mechanikus folyamatot a makk ingerlése váltja ki. Körülbelül 20-30 másodperccel az orgazmus előtt a művelet még megszakítható és késleltethető, a beteljesülés előtt 4-5 másodpercben a folyamat már visszafordíthatatlan. Nagyfokú önismeret és odafigyelés szükséges ahhoz, hogy kitapasztaljuk saját határainkat. Ez azonban tanulható és bárki számára elsajátítható. Néhány egyszerű módszerrel pedig késleltethető az orgazmus.

A korai magömlés egyik kiváltó oka lehet, hogy a péniszt és a makkot túl sok izgató inger éri már az előjáték során is, így miután behatolásra kerül a sor, túl hamar bekövetkezik az orgazmus. Ezt kiküszöbölhetjük azzal, hogy kihagyjuk a pénisz izgatását az előjátékból és arra törekszünk, hogy a partnerünket megfelelő hangulatba hozzuk. Minél jobban sikerült a nőt felizgatni, annál könnyebben jut el a csúcsig, jó eséllyel még azelőtt, hogy végeznénk.

Csökkenthetjük a makkot ért ingereket óvszer használatával is. A nagyobb fogamzásgátló termékeket gyártó cégek palettáján szerepelnek olyan óvszerek, amelyek speciális síkosítót tartalmaznak. Ez az anyag kis mértékben érzéketlenebbé teszi a péniszt, ezáltal biztosít hosszabban tartó élvezetet. Ugyan ezen az elven működnek a különböző érzéstelenítőt tartalmazó spray-k és krémek. Ezeknek azonban lehet olyan mellékhatása, hogy az ingerszegény állapot miatt, nem lesz kellő mértékű az erekció.

Elsajátítható az úgynevezett „stop start” technika, amelynek légyege, hogy folyamatosan megszakítják, majd újrakezdik a pénisz ingerlését. A cél, hogy minél inkább elnyújtsák a kényeztető szakaszt, mielőtt bekövetkezne a magömlés. Ezt önkielégítés közben is érdemes gyakorolni, hogy minél inkább felismerjük azokat a pontokat, ahonnan még visszafordítható a folyamat.

Késleltethető a magömlés a kompressziós vagy elszorító módszerrel is. Amikor a férfi érzi a magömlés közeledtét, vagyis kb. 20-30 másodperccel az orgazmus előtt, megszűnteti a pénisz ingerlését és ujjával nyomást gyakorol makk és a fityma találkozási pontjára. Ezzel a technikával elszorítja azokat a pályákat, amelyek a makkból ingereket továbbítanak a herékbe, így megelőzhető az ejakuláció. Az eredmény szinte biztos, az időre azonban oda kell figyelnünk. A kritikus 4-5 másodperces szakaszban ez a módszer már nem használ, sőt fájdalmat is okozhat.

Végül, de nem utolsó sorban nagyon fontos a folyamatos önreflexió. Figyeljük meg a saját reakcióinkat, hogy mik azok, amik különös izgalommal töltenek el. Melyek azok a szituációk vagy konkrét pózok, amelyben nehezebben uralkodunk magunkon. Általánosságban kerülendőek azok a helyzetek, amelyben a férfié az irányító szerep, illetve, ahol az egész teste mozgásban van. Nyugodtan átadhatjuk a domináns szerepet a nőknek, hogy ellazultan, saját magunkra tudjunk figyelni. A kora magömlés kezelése egy tanuló folyamat, ami megfelelő partnerrel még izgalmas is lehet, ahogyan új technikákat és kényeztetési formákat próbálunk ki és sajátítunk el.

A lényeg, hogy legyünk optimisták és tartsunk rendet a saját gondolataink között. Minden más csak gyakorlás kérdése.

 

 

Continue Reading

Férfiaknak

Mi okozza a reggeli merevedést?

A férfiak általában elgémberedett izomzattal, homályos látással és álló szerszámmal ébrednek. A reggeli merevedés maximum azokat a kamasz fiúkat hozza zavarba, akik számára még újdonság a testükben lezajló számtalan hormonális változás. Az ágaskodó pénisz az évek során természetes kísérő jelenségévé válik az álmos reggeleknek. Ha nem éri a nemi szervet szexuális inger az erekció magától elmúlik.
A hajnali merevedés kiváltó oka igazából még tisztázatlan, de magyarázatára sok elmélet született. A legtöbben az erotikus álmoknak tulajdonítják a takaró emelgető jelenséget, ők talán nem is járnak messze az igazságtól. Az éjszakai erekciónak valóban köze lehet az álmodáshoz, pontosabban az alvás REM fázisához. Ebben a periodikusan ismétlődő szakaszban megváltozik a test fizikai állapota, többek között gyorsabb lesz a szemmozgás, felpezsdül a vérkeringés, ami által a péniszbe is több vér pumpálódik. Egy este alatt akár 4-5 ilyen szakasz is megismétlődhet, ami ugyan ennyi erekciót okozhat. Ezek többsége persze észrevétlen marad, hiszen a férfiak mindezt átalusszák.
Szintén népszerű elmélet kapcsolatba hozni a reggeli merevedést a vizelettel teli hólyaggal. Reggelre a szervezet kiválasztja a folyadékot és ébredésre stimulálja az agyat, hogy minél hamarabb bekövetkezhessen az ürítés. Az ébresztés folyamatának egy szakasza, hogy a hólyagból vizelet kerül a húgycsőbe, csökkentve az abban keletkezett nyomást. Ez a folyamat szintén fokozhatja a pénisz vérellátottságát, melynek következtében kialakul a merevedés. Ez a feltevés annyiban megkérdőjelezhető, hogy nem magyarázza meg az alvás során bekövetkező többi merevedést, amikor még nincs tele a hólyag.
Találni olyan magyarázatot is, mely szerint a szervezet egy védekező mechanizmusáról van szó, hiszen alvás közben az ember viszonylag védtelen. A szervezet ezért vért pumpál a szervekbe, többek között a nemi szervbe is. Esetleg egy olyan evolúciós folyamatról van szó, amely megvédi a férfiakat, hogy hajnalban leguruljanak az ágyról. Ez persze nem igaz, de jól demonstrálja, hogy mennyiféle magyarázat létezik a jelenségre.
A reggeli erekció tehát teljesen természetes folyamat, amelyet tapasztalva mindenki megnyugodhat, hogy a kismedencéjének érhálózata és véráramlása tökéletesen működik. Ha valakinél merevedési zavarok jelentkeznek érdemes odafigyelni a reggeli és éjszakai (amennyire ez lehetséges) erekcióra, hiszen ennek tartós hiánya valami szervi elváltozásra engedhet következtetni. Ha éjszakánként bekövetkezik a spontán erekció, akkor a merevedési zavarok hátterében pszichés problémák állhatnak. Mindkét esetben számtalan megoldás létezik a probléma kiküszöbölésére, akár életmódváltás, akár gyógyszeres kezelés vagy egyéb vágyfokozó praktikák.

Continue Reading

Férfiaknak

Higiénia tetőtől talpig

Az Árnyék nélkül egy középkategóriás akciófilm, talán néhányan látták is. A mozi olyasmivel indít, hogy mocskos dolgokat képes megtenni az ember, ha azt hiszi, hogy senki sem látja. Az alkotás meglehetősen gyengére sikeredett az előbbi gondolat viszont nagyon is igaz. Szennyesből kihalászott fehérnemű, kicsit koszos, kicsit szagos, de még jó lesz. Orrtúrás, körömrágás, elmulasztott fogmosás… Ugye ismerős? Hát persze, hogy az!
A személyes higiénia nemcsak testi, hanem lelki egészségünk megőrzésében is fontos, és egy férfi akkor is férfi marad, ha nem férnek el a tisztálkodó szerei egyetlen fürdőszobai polcon. A testünk ápolására pedig különösen igaz, hogy az ördög a részletekben lakozik. Az egyik legmarkánsabb férfi attribútum az arcszőrzet. A nagy és dús szakáll érettséget valamint bölcsességet sugall, tiszteletet parancsol, amit a hölgyek is elismernek, viszont hosszú távú kapcsolatot nem terveznének egy ilyen partnerrel. A legnépszerűbb a teljesen leborotvált arc, ami vonzónak számít ugyan, de szintén csak rövidtávon. Egy kutatás szerint a hölgyeket az enyhén borostás arc vonzza a leginkább, ebben látják az érettséget és a megbízhatóságot. Viszont akármilyen arcszőrzetet is választunk, annak rendben tartása elsődleges fontosságú.
Ugyanilyen fontos a száj higiéniája. A kellemetlen lehelet taszítja az ellenkező nemet, sőt tulajdonképpen mindenkit, ezért ne sajnáljuk az időt a szájüreg ápolására. A napi fogmosás mellett érdemes fogselymet is használni, hiszen a szájban elszaporodó baktériumok tovább fertőzhetnek a tápcsatorna egész szakaszán. Arról nem beszélve, hogy egy megnyerő mosoly a szép és egészséges fogaknál kezdődik.
A napi zuhanyzás viszonylag új keletű, néhány évtizeddel ezelőtt elegendőnek tartották a heti egyszeri fürdést. Ha még nagyobbat lépünk vissza az időben láthatjuk, hogy a havi vagy még ritkább tisztálkodás volt az elterjedt. Igazság szerint a kellemetlen szagokat főként a hónaljban és a nemi szervek kornyékén megtelepedő baktériumok idézik elő, amik hogyha nem izzadunk meg, nem képesek elszaporodni. A bőrnek pedig még jót is tesznek a saját baktériumai, amelyek olyan olajokat termelnek, amelyek megvédik a kiszáradástól. Ennek ellenére én mégis arra buzdítanék mindenkit, hogy ne hanyagolja el a fürdést. Praktikus megoldás a hónalj és a nemi szervek környékének szőrtelenítése, amely egyrészt kényelmes, másrészt segít megelőzni a kellemetlen szagok kialakulását. Aki ódzkodik az intim részek borotválásától, válassza a szőrzet nyírót.
Ami a fehér neműket illeti, felejtsük el a „jó az még” kategóriát. Egy nap minimum egy alsó és egy pár zokni! Az alsó nadrágok és zoknik beszerzése nem egy idő időigényes vagy költséges feladat. Ezen igazán kár spórolni. Ki a szekrényből a lyukas és leszürkült darabokat!
A legtöbb férfi hallani sem akar kozmetikusról vagy ne adj isten manikűrösről, vagy egyéb nőcis dolgokról. Uraim! Egy tövig lerágott, ápolatlan köröm sokkal kínosabb, mint egy fél óra a manikűrösnél. Az elhanyagolt lábujj körmök pedig nem csak hogy nem esztétikusak, de egy benőtt köröm fájdalmas gyulladáshoz is vezethet. Ugyan ilyen taszító lehet a talpon képződő bőrkeményedés, ami szintén rövid idő alatt és fájdalommentesen eltávolítható.
Bár nem győzik eleget hangsúlyozni a kézmosás fontosságát egy 2010-es kutatás szerint tíz férfiból csak négy mos kezet miután használta a mellékhelyiséget. Ez borzasztóan kevés, tekintve, hogy férfiak jellemzően kézfogással üdvözlik egymás. Gondoljanak bele, hányszor fognak egy nap kezet ismerősökkel, ismeretlenekkel és vajon azok az emberek mit fogtak meg utoljára? Vagy inkább ne is gondoljanak bele, csak mossanak kezet!
A tisztaság fél egészség, mint tudjuk, de nem elhanyagolható szempont az ápolt és vonzó megjelenés sem.

Continue Reading

Trending