Connect with us

Férfiaknak

Hatalom, Pénz, Merevedés

Biztosan mindenki látta már a közösségi oldalakon vírusként terjedő videót, amely azt hivatott bebizonyítani, hogy a nőket párválasztás során csak a pénz motiválja. A videó főhőse először munkásruhában, dolgozó hétköznapi emberként jelenik meg hősnőnk életében, aki természetesen tudomást sem vesz a csóró melósról, felszegett fejjel tovatipeg kis kosztümjében, tűsarkú cipőcskéin. Hősünk azonban nem hagyja ennyiben a dolgot, drága kocsit és öltönyt bérel, hogy bebizonyítsa ennyi kell csak a hódításhoz. Láss csodát az előbb említett hölgy megbabonázva az anyagi javak látványától azonnal a férfi karjába omlik. Micsoda eredeti és tanulságos történet! Szinte látom, ahogyan a gép előtt ülő férfiak hátra dőlnek, elégedetten konstatálva, hogy lám-lám a szebbik nem milyen anyagias, pénzhajhász, felszínes stb. Túlzásnak érzem ezt annak tudatában, amit egy másik kísérlet bizonyított, miszerint a férfiak jobban félnek attól, hogy egy vak randin kövér partnerbe botlanak, minthogy egy mániákus sorozatgyilkossal hozza őket össze a társkereső oldalak cyber Cupidója. Nők kontra férfiak 1:1. De ne menjünk most bele a nemek harcába, inkább nézzünk a dolog mélyére. Valóban szexuális vonzalmat kelt a nőkben a vastag pénztárca, vagy a szimpátia csupán az anyagi javaknak szól?
A vállságnak köszönhetően a megélhetés, munkahely teremtés nehezebb, mint valaha. Azonban a férfiaknak fizikai adottságaiknak köszönhetően még mindig könnyebb az elhelyezkedés, még a szűkös lehetőségek között is megtalálhatják a számításukat. A nők lehetőségei az elhelyezkedés terén korlátozottabbak a fizetésük pedig rendszerint nem éri el férfi társaik keresetét. Ahhoz, hogy megteremtsék maguk és a családjuk anyagi biztonságát nagy valószínűséggel olyan partnert fognak keresni, aki ezt biztosítani tudja. Ám ez is csak egy, a számtalan más szempont mellett, amit a nők figyelembe vesznek párválasztáskor. Ez az átlag, de rugaszkodjunk kicsit el az átlagostól.
Nézzük meg ugyanezt luxus kivitelben! A hatalommal bíró, gazdag férfiakat kortól és külső adottságaiktól függetlenül rendszeresen ostromolják a hölgyek. A vonzalom természetesen a pénznek is szólhat, de egy sokkal régebbi ősibb ösztön is munkálkodhat a háttérben. A gazdagsághoz és a hatalomhoz rendszerint elégedettség és kellő önbizalom is társul. A magabiztosság és mások irányításának képessége olyan tulajdonságok, amelyek az ősközösségi társadalmakban a horda vezetőjét jellemezték, még régebben pedig a csoportot vezető alfa hímet. Ez a hím dominanciájának köszönhetően az összes alárendelt nőstényt birtokolja. A nőstények pedig csak vele hajlandóak párosodni, hogy utódaiknak a legjobb és legéletképesebb géneket örökíthessék tovább. Ez az ősi ösztön most is jelen van a hölgyekben, erős és életrevaló, egészséges gyerekekre vágynak és arra a férfira, aki ezt biztosítani tudja. Ösztöneik az súgják, hogy egy férfi, aki ilyen magas társadalmi pozíciót tölt be, érdemes a figyelemre. Egy több száz feleséggel bíró ókori vagy középkori uralkodó számára a hárem ugyan olyan fontos státusz szimbólum volt, mint az erős hadsereg vagy a tele kincstár. A hárem hölgyek között komoly rivalizálás folyt a kedvenc feleség vagy ágyas szerepéért. Az egészséges versengés most is az egyik mozgatórugója a párválasztásnak. Édesebb a győzelem, ha mások orra elöl happolhatjuk el a trófeát.
Az a férfi, aki tisztában van saját dominanciájával, erejével és lehetőségeivel mágnesként vonzza a hölgyeket. Magabiztosságának köszönhetően pedig az ágyban is remekelni fog. Arról nem beszélve, hogy ha mégis gondok adódnának a merevedéssel, bármilyen potencianövelő ételt, tablettát vagy beavatkozást meg tud fizetni. A lehetőségei korlátlanok.

Continue Reading
Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Férfiaknak

A korai magömlés kezelése

Bár kevesen ismerik be, azért sejthető, hogy aki merevedési zavarokkal, vagy korai magömléssel küzd, nincs egyedül a problémájával. Sőt körülbelül százötvenmillió férfitársával osztozik a kellemetlenségekben, akik bevallottan használnak valamiféle serkentőszert teljesítményük fokozása érdekében.

Mindenki teljesebb szexuális életre vágyik és törekszik partnere kielégítésére, ez azonban nem mindig egyszerű. Rohanó, felfokozott életvitelünk káros hatásai a hálószobánkba is beférkőznek, és most nem az alvászavarokra gondolok, bár az is meglehetősen gyakori probléma. A stressz és szorongás sajnos része az életünknek és a minden napjainknak. Az állandó frusztráció egyik tünete lehet a korai magömlés is, amely a férfiak 20-30%-át érinti. Előfordulhat, hogy valamilyen betegség vagy gyulladás áll a probléma hátterében, de a korai ejakuláció általában lelki okokra vezethető vissza. Tehát, ha orvosolni szeretnénk a problémát, először a fejünkben kell rendet tenni.

Korai magömlés során az ejakuláció bekövetkezhet már a behatolás előtt, vagy nem sokkal a behatolás után, még mielőtt a partnert sikerült volna kielégíteni. A magömléshez vezető mechanikus folyamatot a makk ingerlése váltja ki. Körülbelül 20-30 másodperccel az orgazmus előtt a művelet még megszakítható és késleltethető, a beteljesülés előtt 4-5 másodpercben a folyamat már visszafordíthatatlan. Nagyfokú önismeret és odafigyelés szükséges ahhoz, hogy kitapasztaljuk saját határainkat. Ez azonban tanulható és bárki számára elsajátítható. Néhány egyszerű módszerrel pedig késleltethető az orgazmus.

A korai magömlés egyik kiváltó oka lehet, hogy a péniszt és a makkot túl sok izgató inger éri már az előjáték során is, így miután behatolásra kerül a sor, túl hamar bekövetkezik az orgazmus. Ezt kiküszöbölhetjük azzal, hogy kihagyjuk a pénisz izgatását az előjátékból és arra törekszünk, hogy a partnerünket megfelelő hangulatba hozzuk. Minél jobban sikerült a nőt felizgatni, annál könnyebben jut el a csúcsig, jó eséllyel még azelőtt, hogy végeznénk.

Csökkenthetjük a makkot ért ingereket óvszer használatával is. A nagyobb fogamzásgátló termékeket gyártó cégek palettáján szerepelnek olyan óvszerek, amelyek speciális síkosítót tartalmaznak. Ez az anyag kis mértékben érzéketlenebbé teszi a péniszt, ezáltal biztosít hosszabban tartó élvezetet. Ugyan ezen az elven működnek a különböző érzéstelenítőt tartalmazó spray-k és krémek. Ezeknek azonban lehet olyan mellékhatása, hogy az ingerszegény állapot miatt, nem lesz kellő mértékű az erekció.

Elsajátítható az úgynevezett „stop start” technika, amelynek légyege, hogy folyamatosan megszakítják, majd újrakezdik a pénisz ingerlését. A cél, hogy minél inkább elnyújtsák a kényeztető szakaszt, mielőtt bekövetkezne a magömlés. Ezt önkielégítés közben is érdemes gyakorolni, hogy minél inkább felismerjük azokat a pontokat, ahonnan még visszafordítható a folyamat.

Késleltethető a magömlés a kompressziós vagy elszorító módszerrel is. Amikor a férfi érzi a magömlés közeledtét, vagyis kb. 20-30 másodperccel az orgazmus előtt, megszűnteti a pénisz ingerlését és ujjával nyomást gyakorol makk és a fityma találkozási pontjára. Ezzel a technikával elszorítja azokat a pályákat, amelyek a makkból ingereket továbbítanak a herékbe, így megelőzhető az ejakuláció. Az eredmény szinte biztos, az időre azonban oda kell figyelnünk. A kritikus 4-5 másodperces szakaszban ez a módszer már nem használ, sőt fájdalmat is okozhat.

Végül, de nem utolsó sorban nagyon fontos a folyamatos önreflexió. Figyeljük meg a saját reakcióinkat, hogy mik azok, amik különös izgalommal töltenek el. Melyek azok a szituációk vagy konkrét pózok, amelyben nehezebben uralkodunk magunkon. Általánosságban kerülendőek azok a helyzetek, amelyben a férfié az irányító szerep, illetve, ahol az egész teste mozgásban van. Nyugodtan átadhatjuk a domináns szerepet a nőknek, hogy ellazultan, saját magunkra tudjunk figyelni. A kora magömlés kezelése egy tanuló folyamat, ami megfelelő partnerrel még izgalmas is lehet, ahogyan új technikákat és kényeztetési formákat próbálunk ki és sajátítunk el.

A lényeg, hogy legyünk optimisták és tartsunk rendet a saját gondolataink között. Minden más csak gyakorlás kérdése.

 

 

Continue Reading

Férfiaknak

Mi állhat a korai magömlés hátterében?

„Most fordult elő velem először. Még sosem történt ilyesmi. Tovább szokott tartani…” Ahhoz képest, hogy a korai magömlés soha, senkivel nem fordul elő a nők 99% találkozott már valamelyik kijelentéssel. Bizony, nem lepődnek meg, nem esnek kétségbe, nem fújják fel a dolgot. Sőt, egy egészséges önbizalommal rendelkező nő ilyenkor arra gondol: „Igen, ennyire jó vagyok!”
A korai ejakuláció elsősorban a serdülőkorú fiúk problémája, akik tapasztalatlanságukból kifolyólag nehezebben tudnak önuralmat tanúsítani. A probléma azonban bármely életkorban jelentkezhet, és átlagosan a férfiak 20-30%-át érinti rövidebb vagy hosszabb időszakon keresztül. A valós adatok ennél magasabbak lehetnek, hiszen a korai öröm még mindig tabunak számít, és csak kevesen mernek beszélni róla, vagy mernek segítséget kérni.
A korai kifejezés relatív, a magömlés ahhoz képest lehet korai, hogy partnert sikerült-e eljuttatnunk a csúcsig. Ugyanakkor 10-15 perc után akkor sem beszélhetünk korai megömlésről, ha a partner orgazmusa nem következett be, ilyenkor más áll a kielégületlenség hátterében.
Néhány esetben előfordulhat, hogy a korai megömlés fizikai okokra vezethető vissza, pl.: prosztata-, vagy egyéb más kismedencei gyulladásra. Ilyenkor a betegség kezelése után, megszűnik a probléma. A legtöbb esetben a korai ejakulációnak nem fizikai, hanem lelki okai vannak. Mik állhatnak a háttérben?
Bármi, ami újdonság: Leggyakrabban egy új partner, akinek a teste csupa ismeretlen, felfedezésre váró rejtély. Új helyek, új illatok, egy szexi fehérnemű, vagyis bármi, ami megmozgatja és új tartalommal tölti fel a szexualitást. Egy új partner esetében kellene a legkevésbé aggodalmaskodni, hiszen a nőkben legalább annyi a bizonytalanság. Sokkal jobban érdekli őket, hogy szőrtelen-e a lábuk, vagy elég vékonynak látszanak-e, mint az, hogy meddig tart maga az aktus. Arról nem beszélve, hogy a hölgyek többsége szembesült már ezzel a szituációval, nem fognak sem meglepődni, sem neheztelni a férfira.
Önértékelési zavarok: Hiába támasztják alá a statisztikai adatok egyre-másra a tényt, hogy a nem számít a pénisz mérete, és hogy a nők inkább az átlagos paraméterekkel rendelkező szerszámot kedvelik, a legtöbb férfi mégis elégedetlen a saját adottságaival. Ez az elégedetlenség és a félelem a megszégyenüléstől, okozat korai magömlést, de akár merevedési zavarokat is.
Hatalmi harcok: Gyakori téma, hogy az emancipált nők kasztrálják a férfiakat. A nők dominanciája egyre inkább teret hódít, ezeknek az erős és határozott nőknek pedig egyre nehezebb megfelelni. A megfelelési kényszerből adódó stressz és szorongás, szintén lehet kiváltó ok.
A partner tapasztaltsága: Úgy tűnik az ártatlan, szende lányok ideje végleg leáldozott. A nők ugyan olyan szívesen kísérleteznek különböző partnerekkel, mint a férfiak. Minél szélesebb a paletta, annál frusztráltabb lehet a férfi, hogy ennyi mindenkivel hasonlítják össze, ilyen sok férfinál kell jobbnak lennie.
Bűntudat: A szigorú erkölcsök szerinti neveltetés egyre ritkább, a keresztény kultúrkörben mégis előfordul, hogy valaki komoly szexuális gátlásokkal küzd. Még mindig vannak olyan szigorú családok, ahogy bűnnek számít az önkielégítés, és a házasságon kívüli nemi aktus. Akik ilyen szociális háttérrel rendelkeznek, azok számos természetes vágyat és szenvedélyt valamiféle bűnös dologként élnek meg.
Ezek mellett természetesen egyéb más stresszfaktor is befolyásolhatja a teljesítőképességet. Állhatnak a háttérben családi, vagy munkahelyi problémák. Ezek akár hosszú távon is képesek befolyásolni az ejakulációt. Még akkor is jelentkezhet a szexuális probléma, amikor az alapkonfliktus már megoldódott.
Tudatossággal és önmagunk megismerésével, valamint a szorongást kiváltó okok megszűntetésével a korai magömlés könnyedén orvosolható.

Continue Reading

Férfiaknak

Mi okozza a reggeli merevedést?

A férfiak általában elgémberedett izomzattal, homályos látással és álló szerszámmal ébrednek. A reggeli merevedés maximum azokat a kamasz fiúkat hozza zavarba, akik számára még újdonság a testükben lezajló számtalan hormonális változás. Az ágaskodó pénisz az évek során természetes kísérő jelenségévé válik az álmos reggeleknek. Ha nem éri a nemi szervet szexuális inger az erekció magától elmúlik.
A hajnali merevedés kiváltó oka igazából még tisztázatlan, de magyarázatára sok elmélet született. A legtöbben az erotikus álmoknak tulajdonítják a takaró emelgető jelenséget, ők talán nem is járnak messze az igazságtól. Az éjszakai erekciónak valóban köze lehet az álmodáshoz, pontosabban az alvás REM fázisához. Ebben a periodikusan ismétlődő szakaszban megváltozik a test fizikai állapota, többek között gyorsabb lesz a szemmozgás, felpezsdül a vérkeringés, ami által a péniszbe is több vér pumpálódik. Egy este alatt akár 4-5 ilyen szakasz is megismétlődhet, ami ugyan ennyi erekciót okozhat. Ezek többsége persze észrevétlen marad, hiszen a férfiak mindezt átalusszák.
Szintén népszerű elmélet kapcsolatba hozni a reggeli merevedést a vizelettel teli hólyaggal. Reggelre a szervezet kiválasztja a folyadékot és ébredésre stimulálja az agyat, hogy minél hamarabb bekövetkezhessen az ürítés. Az ébresztés folyamatának egy szakasza, hogy a hólyagból vizelet kerül a húgycsőbe, csökkentve az abban keletkezett nyomást. Ez a folyamat szintén fokozhatja a pénisz vérellátottságát, melynek következtében kialakul a merevedés. Ez a feltevés annyiban megkérdőjelezhető, hogy nem magyarázza meg az alvás során bekövetkező többi merevedést, amikor még nincs tele a hólyag.
Találni olyan magyarázatot is, mely szerint a szervezet egy védekező mechanizmusáról van szó, hiszen alvás közben az ember viszonylag védtelen. A szervezet ezért vért pumpál a szervekbe, többek között a nemi szervbe is. Esetleg egy olyan evolúciós folyamatról van szó, amely megvédi a férfiakat, hogy hajnalban leguruljanak az ágyról. Ez persze nem igaz, de jól demonstrálja, hogy mennyiféle magyarázat létezik a jelenségre.
A reggeli erekció tehát teljesen természetes folyamat, amelyet tapasztalva mindenki megnyugodhat, hogy a kismedencéjének érhálózata és véráramlása tökéletesen működik. Ha valakinél merevedési zavarok jelentkeznek érdemes odafigyelni a reggeli és éjszakai (amennyire ez lehetséges) erekcióra, hiszen ennek tartós hiánya valami szervi elváltozásra engedhet következtetni. Ha éjszakánként bekövetkezik a spontán erekció, akkor a merevedési zavarok hátterében pszichés problémák állhatnak. Mindkét esetben számtalan megoldás létezik a probléma kiküszöbölésére, akár életmódváltás, akár gyógyszeres kezelés vagy egyéb vágyfokozó praktikák.

Continue Reading

Trending