Potencia
Otthoni potencianövelők

Még a női test és nemi szervek az élet fenntartásának szimbólumai, addig a férfi nemi szerv a teremtő erő jelképe. Egy olyan kultúrában, amely alapvetően patriarchális szemléletű a férfierőnek, a férfiasságnak különösen nagy szerepet tulajdonítanak. A fallikus szimbólumok mind erőtől duzzadó, merevedő férfi nemi szerveket jelenítenek meg, ezek testesítik meg a végtelen lehetőséget és a teremtő erőt. Nem csoda, hogy egy ilyen kulturális alapokkal rendelkező társadalomban a férfiak legnagyobb félelme, hogy ez a képességük idővel vagy váratlanul megszűnik. Erekció híján elveszítik férfiasságukat, a lehetőséget, hogy partnerüknek örömet szerezzenek, szélsőséges esetben a gyermeknemzés képességét is. Olyan teher ez, amit korábban a férfiak igyekeztek maguk cipelni, mostanra azonban már a potencia zavar sem tabu téma többé. Egyre több adat és új ismeret lát napvilágot a merevedési problémák hátteréről és gyógymódjairól, a férfiak is felismerték, hogy ha mernek beszélni róla, könnyebben kapnak segítséget. A nyitott kommunikáció a partnerrel elsődleges fontosságú, hiszen a probléma adott esetben mindkét személyt érinti.
A merevedési zavarok elsősorban a 65 év felettiek életét keserítik meg, de fiatalabb korban is előfordulhat. Néhányszor tényleg bárkivel előfordul, ilyenkor még nem kell kétségbeesni, sem orvoshoz rohanni. Ha a merevedés nem elegendő a behatoláshoz, vagy nem tart ki végig a szexuális aktus alatt és két hónapnál hosszabb ideje fenn áll, akkor érdemes felkeresni egy szakembert. A potencia zavarok oka gyakran a lelki egyensúly felborulásában keresendők. Okozhatja a stressz, a szorongás vagy egyszerűen a fáradtság is. Ilyenkor a merevedési zavar csak tünet, amely elmúlik, amint feltártuk és kezeltük pszichés panaszokat. Ez esetben nincs feltétlenül szükség különböző potencianövelő szerekre, inkább beszélgetésre, lazításra, esetleg párterápiára.
A potencia zavar oka a helytelen életmódban is gyökerezhet. A dohányzás, a mértéktelen alkoholfogyasztás és más tudatmódosító szerek használata csökkenti a nemi vágyat és így kellő izgalom híján nem valósul meg az erekció. Hasonló hatása lehet egyes gyógyszereknek, főleg az antidepresszánsoknak, altatóknak, nyugtatóknak. Előfordulhat, hogy valamilyen betegség áll a háttérben, a cukorbetegség, prosztata problémák, vagy a gerincvelő sérülése. Ebben a cikkünkben ismertetjük a legjöbb potencianövelő szereket, melyek segítenek a fent említett betegségeknél is.
Ma már számos megoldás létezik, amelyekkel kiküszöbölhetők a potencia zavarok és általuk újra teljessé tehető a nemi élet. A pszichés tanácsadást már említettük, amely abban az esetben segíthet, ha a zavarokat depresszió, stressz vagy szorongás okozza. Szájon át bevehető potencianövelő tablettákat az orvos is felírhat. Ez esetben pontosan be kell tartani az adagolást és a rendszeres orvosi kontrol is nélkülözhetetlen. Léteznek a merevedést elősegítő helyileg alkalmazható gyógyszerek is, pl. egy hormon injekció, amelyet a pénisz tövébe kell beadni. A hormonok hatására a barlangos testek megduzzadnak. Az eredmény kb. 20 perc alatt érzékelhető és akár egy órán át is tarthat. Mivel az alkalmazott tű nagyon vékony a fájdalomérzet minimális, a készítmény viszont nem olcsó. Ugyan ezt a hormon egy applikátor segítségével kúp formájában is felhelyezhető a húgycsőbe. Onnan felszívódva fokozza a vérbőséget, ezáltal erekciót eredményez. Ezek mellett szintén otthon használható eszközök a különböző pumpák, amelyek nagyjából ugyanazon elv alapján működnek. Egy pumpa segítségével vákuumot képeznek egy a péniszre húzott csőben, majd amikor a hímtag megtelik vérrel egy gyűrű segítségével elzárják a visszaáramló vér útját, így érve el a kívánt eredményt. Végső megoldásként műtéti beavatkozás is kérhető, ilyenkor a sebész egy-egy implantátumot helyez el a pénisz két oldalában. Ezek segítségével szabályozható a merevedés, olyan mértékben és olyan gyakorisággal, ahogyan az viselője szeretné.
Léteznek más módszerek is, amolyan házi praktikák, különböző hatóanyagok, amelyekből krémet késztve, vagy elfogyasztva várható a javulás.
Potencia
Zöldségekkel és gyümölcsökkel a merevedési zavarok ellen

A pénisz merevségét a barlangos testekbe áramló vér biztosítja. Ebből az következik, hogy ami segít megőrizni az érrendszer egészségét, az segít megőrizni a kőkemény erekciót.
Bár eltérő genetikai adottságokkal rendelkezünk, megfelelő étrenddel és mozgásban gazdag életmóddal sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért. Magyarországon a vezető halálok a szív-és érrendszer megbetegedése, ez felelős a halálesetek több, mint feléért. Ez ijesztő adat, szívünk egészségét és az egészséges életmódot mégsem vesszük eléggé komolyan.
Az egészség kulcsa a táplálkozásban rejlik, nem véletlenül mondják, hogy együnk sok gyümölcsöt és zöldséget. Ezek, amellett, hogy remek vitamin és ásványi anyag források flavonidokat is tartalmaznak. A flavonidok az élelmiszerek olyan komponensei amelyekből a szervezet nem képes ugyan energiát nyerni, mégis rendkívül fontosak. A korai kutatók még vitaminként azonosították őket, ez az elmélet azonban mára megdőlt. A mostani kutatásokban elsősorban a flavonidok antioxidáns és egészségmegőrző hatásait vizsgálják. Nagy szerepük van ugyanis az érrendszer egészségének megőrzésében, mivel csökkentik a hajszálerek törékenységét. Egy 25 évet felölelő finn tanulmány kimutatta, hogy azok, akik kellő mennyiségű flavonidokat juttatnak a szervezetükbe, 50%-al kevesebb eséllyel halnak meg valamilyen szív és érrendszeri megbetegedésbe, vagy annak szövődményébe.
A flavonidok tehát segítenek megőrizni az érrendszer egészségét, emellett antioxidáns hatásuk is van. Antibakteriális hatásúak és javítják az allergén tüneteket.
Ha szeretnénk tenni valamit érrendszerünk és egyúttal péniszünk egészségéért, akkor az alábbi zöldségekből fogyasszunk minél többet: brokkoli, karalábé, fehérkáposzta, vöröshagyma, lilahagyma, paprika, fodros saláta, spenót, zellerzöld, zeller gyökér, fehérrépa, torma. A magas flavonid tartalmú gyümölcsök pedig a következők: alma, körte, görögdinnye, sárgadinnye, szilva, sárgabarack, meggy, szeder, eper, dió, kivi, banán.
Potencia
A merevedési zavar, mint tünet

A szexuális teljesítőképesség és a minőségi együttlét biztosítása minden férfi számára alapvető fontossággal bír. A potencia elvesztése vagy zavara alapjaiban ássa alá a férfiak önbecsülését, ami hosszabb távon önértékelési zavarokhoz, frusztrációhoz és szorongáshoz vezethet. A legtöbben kudarcként élik meg a merevedési zavarokat akkor is, ha azok csak ritkán fordulnak elő. Ilyenkor még nem kell a legrosszabbra gondolni. Az alkalmi potencia zavarok oka a legtöbb esetben a fáradtság vagy a stressz. Mindenki életében adódnak olyan szakaszok, amelyek jobban igénybe veszik az idegrendszert, ennek egyik lehetséges következménye a merevedési zavar. Ekkor, ha megszűnik a kiváltó ok, megszűnik a potencia zavar is.
Vannak azonban olyan esetek, amikor a merevedési zavar nem valami lelki diszfunkció eredménye, hanem egy fizikai megbetegedés egyik tünete. Amennyiben a potencia probléma tartósan jelentkezik, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni. Sajnos a férfiakban még mindig igen erős az ezzel kapcsolatos szégyenérzet, és inkább megpróbálják maguk orvosolni a problémát, vagy egyszerűen csak várják, hogy valami csoda folytán visszanyerjék a teljesítőképességüket. Ez a hozzáállás nem vezet eredményre, és ennek köszönhetően rejtve maradhatnak az olyan problémák, mint a cukorbetegség, szív és érrendszeri megbetegedések, vagy anyagcserezavaroknak.
A kismedence érhálózata gondoskodik a péniszben lévő barlangos testek vérellátásáról is. Amennyiben ezek a testek nem telnek meg vérrel, úgy nem valósul meg az erekció. Ezt okozhatja egy a kismedencében lévő gyulladás is. Ez lehet akár felfázás vagy valamilyen húgyúti fertőzés. Ezek a megbetegedések a vizeletből könnyedén kimutathatóak, így nincs szükség egyéb kellemetlen vagy fájdalmas vizsgálatokra. Szintén a kismedencében található a prosztata is, amelynek elváltozása szintén oka lehet a vérbőség elmaradásának.
A merevedési zavar egyik gyakori tünete a cukorbetegségnek, akár az egyetlen tünete a kezdeti szakaszban. Nem ritka, hogy a potenciaproblémával orvoshoz forduló férfiaknál cukorbetegséget állapítanak meg úgy, hogy más ráutaló tünet nem jelentkezett. A kezeletlen cukorbetegség súlyos szövődményekkel járhat, látáscsökkenéssel, sőt a végtagok elvesztésével is. Éppen ezért, ha fennáll a lehetősége, hogy diagnosztizálatlan diabétesz áll a merevedési zavar hátterében érdemes minél előbb orvoshoz fordulni, ugyanis a betegség bár nem gyógyítható, gyógyszeres kezeléssel jól karban tartható, és gyakorlatilag tünetmentessé tehető.
Azok a betegségek, amelyek az egész érrendszert károsítják, negatívan hatnak a merevedésre is. A péniszben lévő hajszálerek különösen vékonyak, azért érzékenyebben reagálnak a szív és érrendszer megbetegedéseire. Ezek a vékony erek hamarabb elzáródhatnak, vagy keresztmetszetük annyira leszűkülhet, hogy véráramlás nem lesz elégséges a merevedés kialakulásához. Ez intő jel is lehet, és évekkel megelőzhet egy komolyabb érelzáródást, akár szívinfarktust is. Merevedési zavarral nem szokás ugyan kardiológushoz fordulni, de érdemes fontolóra venni ezt a lehetőséget is.
Ami kedvezőtlenül hat az erekre, az kedvezőtlenül hat a péniszre is, így az is, ha megnövekszik a vér zsírtartalma. A zsír megtapad az erek falán leszűkítve azok keresztmetszetét, így a vér áramoltatásához a szívnek munkára van szüksége, ez pedig megterheli az egész szervezetet. Ahhoz hogy valakinek helytelenül működjön a zsír anyagcseréje nem kell, hogy kövér is legyen. A magas koleszterin szint előfordulhat átlagos testalkatú, sőt vékony embereknél egyaránt. A vér triglicerid szintjének megnövekedése genetikai sajátosság is lehet, nem csak az elhízás következménye.
A fent említett megbetegedések már korai stádiumukban felismerhetők és jól kezelhetők. Érdemes évente rászánni magunkat egy alaposabb kivizsgálásra, vagy legalább egy vérvételre. Ha időben felfedezzük a megbetegedéseket, kezelhetjük őket, még mielőtt kellemetlen tünetként jelentkezne a merevedési zavar.
Férfiaknak
Mi okozza a reggeli merevedést?

A férfiak általában elgémberedett izomzattal, homályos látással és álló szerszámmal ébrednek. A reggeli merevedés maximum azokat a kamasz fiúkat hozza zavarba, akik számára még újdonság a testükben lezajló számtalan hormonális változás. Az ágaskodó pénisz az évek során természetes kísérő jelenségévé válik az álmos reggeleknek. Ha nem éri a nemi szervet szexuális inger az erekció magától elmúlik.
A hajnali merevedés kiváltó oka igazából még tisztázatlan, de magyarázatára sok elmélet született. A legtöbben az erotikus álmoknak tulajdonítják a takaró emelgető jelenséget, ők talán nem is járnak messze az igazságtól. Az éjszakai erekciónak valóban köze lehet az álmodáshoz, pontosabban az alvás REM fázisához. Ebben a periodikusan ismétlődő szakaszban megváltozik a test fizikai állapota, többek között gyorsabb lesz a szemmozgás, felpezsdül a vérkeringés, ami által a péniszbe is több vér pumpálódik. Egy este alatt akár 4-5 ilyen szakasz is megismétlődhet, ami ugyan ennyi erekciót okozhat. Ezek többsége persze észrevétlen marad, hiszen a férfiak mindezt átalusszák.
Szintén népszerű elmélet kapcsolatba hozni a reggeli merevedést a vizelettel teli hólyaggal. Reggelre a szervezet kiválasztja a folyadékot és ébredésre stimulálja az agyat, hogy minél hamarabb bekövetkezhessen az ürítés. Az ébresztés folyamatának egy szakasza, hogy a hólyagból vizelet kerül a húgycsőbe, csökkentve az abban keletkezett nyomást. Ez a folyamat szintén fokozhatja a pénisz vérellátottságát, melynek következtében kialakul a merevedés. Ez a feltevés annyiban megkérdőjelezhető, hogy nem magyarázza meg az alvás során bekövetkező többi merevedést, amikor még nincs tele a hólyag.
Találni olyan magyarázatot is, mely szerint a szervezet egy védekező mechanizmusáról van szó, hiszen alvás közben az ember viszonylag védtelen. A szervezet ezért vért pumpál a szervekbe, többek között a nemi szervbe is. Esetleg egy olyan evolúciós folyamatról van szó, amely megvédi a férfiakat, hogy hajnalban leguruljanak az ágyról. Ez persze nem igaz, de jól demonstrálja, hogy mennyiféle magyarázat létezik a jelenségre.
A reggeli erekció tehát teljesen természetes folyamat, amelyet tapasztalva mindenki megnyugodhat, hogy a kismedencéjének érhálózata és véráramlása tökéletesen működik. Ha valakinél merevedési zavarok jelentkeznek érdemes odafigyelni a reggeli és éjszakai (amennyire ez lehetséges) erekcióra, hiszen ennek tartós hiánya valami szervi elváltozásra engedhet következtetni. Ha éjszakánként bekövetkezik a spontán erekció, akkor a merevedési zavarok hátterében pszichés problémák állhatnak. Mindkét esetben számtalan megoldás létezik a probléma kiküszöbölésére, akár életmódváltás, akár gyógyszeres kezelés vagy egyéb vágyfokozó praktikák.
-
Potencia10 év ago
Potencianövelő szerek összehasonlítása – teszteltük!
-
Potencia11 év ago
7 potencia növelő étel
-
Egyéb10 év ago
Potencianövelő – mennyire káros?
-
Potencia11 év ago
Hamarosan olyan merevedésed lehet, amilyet még nem tapasztaltál! A legjobb potencianövelő szerek:
-
Potencia9 év ago
Zöldségekkel és gyümölcsökkel a merevedési zavarok ellen
-
Potencia11 év ago
Kegel gyakorlatok
-
Potencia9 év ago
A merevedési zavar, mint tünet
-
Férfiaknak10 év ago
A korai magömlés kezelése